Az idei táborok a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik a tanév során lovasterápián vettek részt. Mivel a táborok létszáma már betelt, a szervezők az idei nyárra már nem tudnak további jelentkezőket fogadni.

 

A Magyar Lovasterápia Szövetség több mint 20 éve folytat fejlesztő-rehabilitáló céllal lovasterápiát.

A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával tervezzük. A programban részt vesznek különböző pszichés problémákkal küzdő, tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmussal élő, valamint halmozottan sérült gyermekek. Munkánk során a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, a pszichológiai lovasterápia, valamint a hippoterápia módszereit használjuk, kiegészítve ezeket más élményterápiás eszközökkel. Minden tábort egy-egy téma köré építünk fel.  A kiegészítő terápiás foglalkozásokhoz külsős terapeutákat (szomatopedagógus, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, logopédus) is meghívunk.

Az első tábor július 5-9. között lesz, címe: „Szabad-Nem szabad? - Hogyan viselkedjünk a lovak körül? A táborba főleg hiperaktív, figyelemzavaros és magatartásproblémás gyermekeket várunk.

Sok gyermek számára nehézséget okoz annak eldöntése, hogy mi a helyes, és mi a helytelen, akár a hétköznapi, az otthoni, az iskolai, vagy a lovasterápiás környezetről beszélünk. Gyakran a családban sem kapnak egyértelmű útmutatást arra vonatkozóan, hogy hol vannak pontosan a határok, amin belül gyermekként szabadon dönthetnek, és hol van az a vonal, amit semmilyen körülmények között nem lehet átlépni. Jelen táborunk programjával és tematikájával játékos és szórakoztató formában segítjük a résztvevőket abban, hogy könnyebben eligazodjanak az őket körülvevő szabályok között. Ebben lesznek segítőtársaink a lovak.

Tábori fotók - 02. Tábori fotók - 01.

 

Július 12-16 között kerül megrendezésre „Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban ” című táborunk.

A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családokra sokkal nagyobb nyomás nehezedik, mint az átlagosakra. Ilyen probléma az iskolai szünetek alatti gyermekfelügyelet is. Kevés olyan nyári tábor van, ahol fogadják őket, ezek a táborok érthető okokból gyakran szegregáltan tudnak csak megvalósulni, ami azt jelenti, hogy a testvérek nem csatlakozhatnak a programokhoz.

Ezért szervezünk egy olyan tábort, ahova nem csak a hozzánk terápiára járó, sérüléssel élő gyerekek, hanem azok testvérei is eljöhetnek. A tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződik, aki barátaival számtalan kalandot él át. A Százholdas Pagony elevenedik majd meg a lovarda szenzoros erdejében.  A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújnak a gyerekek, és megismerkednek a karakterek jellemzőivel. Terveink szerint pszichológust, drámapedagógust és meseterapeutát is bevonunk a programba, hogy minél sokrétűbben tudjuk feldolgozni a mesét.

Tábori fotók - 06.  

„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás tábor július 19-23. között lesz.

A táborban a lovasterápiás kereteket terápiás kutyák részvételével bővítjük ki, összekapcsoljuk a kétféle terápiás lehetőséget. Célunk az is, hogy megmutassuk a résztvevő gyerekeknek, milyen sok mindenre alkalmasak a segítő kutyák és a munkakutyák.

A program megvalósításához külsős szakembereket hívunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentő kutyás csapatot, de a tábor programját gazdagítják olyan pedagógusok és szakemberek is, akik a megélt élményeket segítenek vizuális úton formába önteni.

Tábori fotók - 05.

Tábori fotók - 07.

A negyedik tábor július 26-30. között lesz, a címe „Kalandra fel!”

Célunk, hogy különböző mozgásos élményeken, tapasztalatokon keresztül fejlesszük a  gyerekek motoros funkcióit. A lovakkal és a lovak körül végzett játékok, gyakorlatok, mozgásos feladatok, valamint a szabadidős és egyéb tevékenységek, mind a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítik elő, játékos, szórakoztató formában. A gyerekek ráéreznek arra, hogy a „tanulás” öröm is lehet. A táborban értelmileg akadályozott, tanulási nehézségekkel küzdő, részképességzavaros gyerekek vesznek részt.

 

Reméljük, hogy idén is felejthetetlen élményekkel gazdagodnak a gyerekek a táborokban!

 

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon. Ugyanitt látható egy rövidfilm a 2020-as Lovasterápiás Versenyről: https://www.youtube.com/watch?v=4a_1HLOWEkY&t=355s

https://www.youtube.com/watch?v=VPff5iLHwOw&t=1s

További információk: 

Bozori Gabriella

Magyar Lovasterápia Szövetség

Tel: +36 27/539-375

Fax: +36 27/539-376

E-mail: gbozori@lovasterapia.hu,

bozori.gabriella@lovasterapia.hu

Pethő Zsófia

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Tel: +36 1/475-7011

Mobil: +36 30 436-37-67, +36 70 70 80 571

E-mail: petho@gyermekmento.hu,

petho.zsofia@gyermekmento.hu

MOL Alapítvány