A táborban főleg tanulásban és értelmileg akadályozott, , autizmussal élő és halmozottan sérült gyermekek vettek részt. Ez a tábor, mint ahogy azt a címe is mutatja a mesék világába kalauzolta el a kis résztvevőket. A mese szerint az öreg király régóta betegeskedik és erejét csak a Táltos Paripa legkisebb csikója adhatja vissza, amit parázzsal etetnek, tüzet, szikrát és erőt lehel arra, aki megszelídíti. Így a király fiai és lányai elindulnak szerencsét próbálni, hogy apjukon segítsenek. Útjuk során számos próbatételt kell kiteljesíteniük, amíg meg nem találják a Táltos Paripa legkisebb csikóját, akit haza kell vezetniük az öreg királyhoz. A gyerekek maguk választhatták ki szerepeiket, a kreatív foglalkozások során elkészítették a jelmezeket, megrajzolták a királyi palotát, a királyfikat, és a királylányokat színeztek ki és ragasztottak fel a palota köré. A próbatételek közé tartozott a színes kavicsok keresése, nyomkeresés, fényképek alapján növények gyűjtése, helyszínek és tárgyak azonosítása, ügyességi torna-pályán való végighaladás. A sikeresen teljesített próbatételekért, az udvarias viselkedésért a segítésért, a gyerekek jutalom fabatkákat kaptak és a legtöbbet gyűjtőket ajándékkal jutalmaztuk. A gyerekek nagyon jól érezték magukat a különböző próbatételek végrehajtása során, nagy izgalommal keresték a Táltos Paripa csikóját, melynek nyomát az elhullatott patkók jelezték, gyűjtöttek neki „parazsat” is, melyet a mi táborunkban répadarabok helyettesítettek, így Mancika, aki a Táltos paripa csikóját személyesítette meg nagyon szívesen lakmározott belőle.
A lovasterápiás foglalkozások során a gyerekek gyakorolhatták a lovak ápolását, szerszámozását, vezetését, a lovak viselkedéséről, érzelmeiről, illetve lovas foglalkozásokról is sokat tanultak. A csoportos próbatételek során közösen kellett végrehajtaniuk és bemutatniuk a lovastorna elemeket, mozgásos feladatokat földi akadálypályán, az ügyesebbek pedig az önálló lovaglás rejtelmeibe is belekóstolhattak. A külsős terapeuták csoportbontásban (a gyermekek képességei és egyéni igényei alapján) kognitív fejlesztő foglalkozásokat, mozgás és egyensúlyfejlesztést, beszéd és gondolkodás fejlesztő foglalkozásokat tartottak, amelyek szintén ötvözték a mese elemeit.
A szabadidős programok között szerepelt játék a kalandparkban és mászóváron, közös szalonnasütés a szülőkkel. A nagy melegben még a medencei pancsolás sem maradhatott el mindenki nagy örömére.
Ezúton is köszönjük a MOL Új Európa Alapítványának támogatását, mert így ezen a nyáron is tartalmas élményterápiás programokkal gazdagíthattuk a hozzánk lovasterápiás foglalkozásokra járó gyermekeket.