Pénteken Erdei Zsolt profi boksz világbajnokkal és Kövér Lászlóval, az NGYSZME elnökével, az Országgyűlés elnökével találkozhattunk a pályák szélén, de itt volt dr. Körmendy Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar elnöke is.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának lovaspályáit péntektől vasárnapig magyar és külföldi profi díjlovasok és fogyatékossággal élő, év közben lovasterápiára járó gyerekek népesítik be. A Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyen a három nap alatt 25 versenyszámban 11 ország 62 lovasa méri össze a tudását. A nemzetközi verseny két versenyszáma egyben Világkupa-forduló is. A nemzetközi zsűri több tagja világbajnokságok és olimpiák elismert bírája, többek között Elke Ebert (Németország), Bernard Maurel (Franciaország, a zsűri elnöke), Elizabeth McMullen (Kanada) és Anne Prain (Franciaország).
Az egészséges sportolók versenyeivel párhuzamosan sérüléssel élő, év közben lovasterápiás fejlesztésben részesülő gyerekek csapatversenyei zajlanak két külön pályán. A gyerekek büszkén mutatják be, mi mindent tanultak meg lóháton a terápiás foglalkozások, illetve a parasport edzések során. Összesen 22 csapat 145 gyereke nevezett az idei megmérettetésre.
A Lovasterápiás Verseny pénteki házigazdái Kövér László, a NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke, Nagy István agrárminiszter, Ligárt Balázs, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója, valamint Gonda Gábor, a T-Systems Zrt. vezérigazgatója voltak.
A verseny ideje alatt az induló gyerekek és fóti iskolás gyerekek ingyenes fogászati szűrésen és szájhigiénés oktatáson vehetnek részt a Gyermekmentő Szolgálat kitelepült mozgó fogászati rendelőjében.
A Nemzetközi Díjlovas Verseny pénteki eredményei:
A Szent György Díj verseny győztese: Alexander Matthias Rath, Thiagó nevű lovával. A többszörös német válogatott versenyző 2010-ben világbajnokságon egyéniben 9., csapatban bronzérmes volt. Korábban ő lovagolta a világhírű Totilast, akinek a nevéhez több világrekord fűződik.
A Póni Csapatfeladat győztese: Amida Wikus osztrák versenyző, Delightful Drogba nevű lovával. Idén indult a Póni Európa-bajnokságon Lengyelországban.
A Junior Csapatfeladat győztese: Felvinci Lilla magyar sportoló, Bonjour Majlund nevű lovával. Fiatal tehetség, aki többször lovagolt már korosztályos Európa-bajnokságon döntőben.
A Fiatal Lovas Csapatfeladat győztese: Felicita Simoncic osztrák sportoló.
A Nemzeti Díjlovas Verseny pénteki eredményei:
A Szent György Díj verseny abszolút győztese: Sedlmayer Eszter, Ciacon nevű lovával. A páros idén a Fiatal Lovak Világbajnokságán képviselte Magyarországot.
A Junior Csapatfeladat abszolút győztese: Németh Gábor, Don Thatch nevű lovával. A Díjlovaglás legmagasabb szintjén versenyző lovas, más lovasszakágakban is eredményes.
A könnyűosztályú díjlovaglás abszolút győztese: Szeivolt Hanna Titanilla, lova: Herzkoenig NRW. Ígéretes, fiatal tehetség.
A Parasport bajnokságon különféle sérültségi fokú lovasok vettek részt. Volt, aki lépésben mutatta be a programot, akadt, aki ügetésben.
A mozgásukban korlátozottak között indult egy látássérült lovas, akit segítői hanggal irányítottak a pálya széléről. A versenyszám házigazdája Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnok volt.
A háromnapos verseny főbb számait élőben lehet követni a www.lovasverseny.hu oldalon.
A rendezvény főtámogatója az OTP Bank, kiemelt támogatók Magyarország Kormánya, a Mercedes-Benz Hungária Kft., a T-Systems Magyarország és a Waberer’s International.
A Díjlovas- és Lovasterápiás versenyről bővebb információ: http://www.lovasterapia.hu/hirek/program_2022
Fotó: Fürjes Viktória, Szollár Zsófi és Huszár Dávid