Február elején már a FEI díjugrató stewardoknak volt lehetőségük részt venni egy képzésen a Nemzeti Lovardában, most a díjlovaglás és a díjugratásban érdekelt szakemberek gyűltek össze.

A 2022. március 19-20. közötti kurzust két nagyon tapasztalt szakember vezette, a svéd Maria Hernek a díjugratás részét, míg a belga Jacques van Daele a díjlovaglás részét képviselte a továbbképzésnek. Az előadások érdekesek voltak, melyben kitértek az idei évet érintő szabályváltozásokra. A résztvevők végig nagyon aktívak voltak, többen megosztották korábbi tapasztalataikat, melyből mindenki sokat tanulhatott. A kurzus talán egyik legjobban várt része az esettanulmányok feldolgozása volt, ahol csapatban oldottak meg különböző helyzeteket a résztvevők – mint a való életben is.

Öt országból összesen tizennyolc résztvevő jelentkezett és tett sikeres vizsgát. A két napos továbbképzés jó hangulatban telt, a szombati vacsorának a fóti Károlyi-kastély adott helyet, ahol lehetősége volt minden résztvevőnek jobban megismernie egymást.

Bízunk benne, hogy a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány máskor is otthont adhat ilyen színvonalas továbbképzésnek.

 

Steward kurzus cikkindító