2018. május 7-én hétfőn tartottuk a fóti Lovasterápiás Központba járó gyermekek számára az immár hagyományos házi versenyünket.
Szépen lenyírt gyep és ragyogó napsütés fogadta a kis versenyzőket és az őket kísérő szülőket, barátokat. A házi verseny során a már önállóan lovagolni tudó gyerekek egy ügyességi akadálypályán, valamint egy lépős és egy ügetős díjlovas programban mérhették össze tudásukat.
A legkisebbek számára vezetett lovon ügyességi versenyt szerveztünk, melyben az ötéves kortól indulhattak a gyerekek.
A Gyógypedagógia Lovastorna versenyszámban szinte minden korosztály bemutatkozott, kötelező és szabadon választott elemeket mutattak be a gyerekek Robika és Mukika hátán. A vidám és izgalmas délutánt egy csapatváltó verseny zárta, melyben három, öt fős csapat vetélkedett egymással. A játékos feladatok között szerepelt tányéron teniszlabdák egyensúlyozása, célba dobás, golfozás, csipeszek csíptetése és vízhordás. A csapatváltó versenyben nemcsak a gyorsaságot, hanem az ügyességet is értékelték a bírók. A mozgalmas délutánt öt óra körül eredményhirdetés zárta. Minden résztvevő boldogan vette át a megérdemelt okleveleket, érmeket, díjszalagokat és természetesen mindenki kapott ajándékot is.
Külön köszönjük munkatársainknak, önkénteseinknek és a nálunk tanuló hallgatóknak a segítségét és a részvételét a házi versenyen, valamint a Horze Lovasáruház támogatását, melynek keretében sok-sok ajándékot, kesztyűket, baseball sapkákat, lovas felszereléseket adományoztak a versenyen résztvevő gyerekeknek.