A házi versenyen sokféle versenyszámban mérhették össze tudásukat a lovasterápiára heti rendszerességgel járó gyermekek. A legtöbben a gyógypedagógia lovastorna versenyszámban indultak, ahol kötelező és szabadon választott elemeket mutattak be a versenyzők. Az önállóan lovagolni tudó gyerekek ügyességi akadálypályán, valamint díjlovaglásban mérhették össze tudásukat. A legkisebbek számára vezetett lovon ügyességi versenyt szerveztünk, melyben játékos feladatokat kellett megoldaniuk (célba dobás labdával, csipeszelés, hason fekvés a lovon, stb.). A napot egy jó hangulatú lovas sorversennyel zártuk, a négy csapatból végül a Mukin versenyző csapat került ki győztesen.
A versenyszámok után az eredményhirdetés következett, ahol minden versenyző boldogan vehette át a megérdemelt érmet, díjszalagot, oklevelet és ajándékcsomagot.
Köszönjük
munkatársainknak, önkénteseinknek és hallgatóinak a segítségét, valamint a Horze Lovasáruház támogatását, akik
évek óta szebbnél szebb ajándékokkal, lovas felszerelésekkel örvendeztetik meg
a versenyeinken induló kis lovasokat.
A képre kattintva egy galéria nyílik meg.