3nap_verseny_1

Az egyes versenyszámok házigazda szerepét idén is az NGYSZ ismert tagjai, sportolók, művészek, közéleti személyiségek vállalták el. Találkozhattunk Erdei Zsolt profi boksz világbajnokkal, Kövér Lászlóval, az NGYSZME elnökével, az Országgyűlés elnökével. Itt volt dr. Körmendy Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kuncze Gábor, az NGYSZ alelnöke és Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár is. A verseny helyszínén egészségügyi programokat is szerveztünk.

Három napon keresztül külön pályákon, egymással párhuzamosan versenyeztek a magyar és külföldi díjlovasok, valamint sérüléssel élő, év közben lovasterápiás fejlesztésben részesülő gyerekekA legnépesebb pálya kétségkívül a lovasterápiás versenyszámok helyszíne volt. A három nap alatt 22 gyerekcsapat, összesen 145 gyerek mérte össze a tudását, 23 kategóriában.

Külön versenyszámokat rendeztek többek között a látás- és hallássérült, a tanulásban és az értelmileg akadályozott, valamint a hiperaktív gyerekeknek. A terápiás verseny vasárnapi házigazdái Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Domokos László, az ÁSZ volt elnöke és Harrach Péter parlamenti képviselő, az NGYSZ alelnöke voltak.

A Mádl Ferenc Emlékversenyen a sérült gyermekek színdarabot adtak elő, amelynek főszereplője a ló.

3nap_verseny_3 Itt az egyik zsűritag Faragó András „Topi” volt. A színészről köztudott, hogy szenvedélyes lovas, az Állatorvosi Egyetemen végzett hippológus szakon, ahol a lovasterápiáról is tanult.

3nap_verseny_4 A lovasterápiás verseny összdíjazása több mint 6 millió forint volt, tudatosan több, mint a díjlovas versenyszámoké. Ezenkívül a gyerekek sok-sok értékes ajándékot kaptak a Gyermekmentő támogatóinak köszönhetően. Ellátásukat, utazási- és szállásköltségeiket szervezetünk állta.

3nap_verseny_5

Az utolsó nap sztár-száma az egészséges lovasokból és a fogyatékossággal élő gyerekekből álló csapatok versenye volt. Ebben a vidám számban tökéletesen érvényesült a sport eszménye: a szolidaritás, a csapatszellem és a tolerancia. Mindenki győztes volt.

A nemzetközi és nemzeti díjlovas-számokban vasárnap 9 számban indultak el a versenyzők. A zárónapra is jutott egy Világkupa-forduló, az OTP Nagydíj KűrTámogatója a magyar bank volt, a házigazda szerepét Harrach Péter parlamenti képviselő, az NGYSZ alelnöke vállalta el. Az utolsó versenynap többi díjlovas számának házigazdája Seregi Deák Péter, az SB Dynamic Kft. tulajdonosa, az NGYSZ titkára volt.

A nemzetközi és nemzeti versenyszámokban a három nap alatt összesen 7 ország 43 lovasa mérte össze a tudását, 25 versenyszámban. A résztvevő országok: Ausztrália, Ausztria, Hollandia, Magyarország, Németország, Svédország, Ukrajna.

3nap_verseny_6  

A nemzetközi zsűri elnöke Bernard Maurel (Franciaország) volt, tagjai világbajnokságokon és olimpiákon, paralimpiákon bíráskodó tapasztalt lovas szakemberek: Elke Ebert (Németország), Leif Törnblad (Dánia), Elizabeth McMullen (Kanada), Anne Prain (Franciaország), Ilja Vietor (Szlovákia), Elizabeth Max-Theurer és Thomas Lang(Ausztria), Hillier Orsolya és Franyó Barbara (Magyarország). A verseny Chief Stewardja Joëlle Catherine Beier volt. 

A verseny ideje alatt működött a Szolgálat fogorvosi busza is. Az önkéntes fogorvosok valamennyi kis versenyző fogait átvizsgálták, és fogadtak gyerekcsoportokat több fóti tanintézményből is. A szűrés eredményeit átadták a felnőtt kísérőknek. A gyerekeket – amikor épp nem lovagoltak – arcfestők, buborékfújó, lufihajtogató, kézművesek és egy ugrálóvár szórakoztatta.

3nap_verseny_7  

A Nemzetközi Díjlovas Verseny vasárnapi eredményei:

Junior Zenés Kűr győztese: Felvinczi Lilla, Bonjour Majlund nevű lovával. A fiatal tehetség triplázott ebben a kategóriában, hiszen az első és második napon is diadalmaskodott.

A Póni Zenés Kűr győztese: Amida Wikus osztrák versenyző, Delightful Drogba nevű lovával. Idén indult a Póni Európa-bajnokságon Lengyelországban.

Nagydíj Speciál versenyszám győztese: Alexander Matthias Rath, Thiago nevű lovával. A többszörös német válogatott versenyző 2010-ben világbajnokságon egyéniben 9., csapatban bronzérmes volt. Korábban ő lovagolta a világhírű Totilast, akinek a nevéhez több világrekord fűződik.

Fiatal Lovas Kűr versenyszám győztese: Anna-Leonie OFENHEIMER osztrák versenyző, EROS RAMAZZOTTI 2 nevű lovával.

Intermediate I Kűr versenyszám győztese: Szokola Csaba, Don Deveraux nevű lovával. Többszörös válogatott magyar versenyző, idén indult a dániai világbajnokságon.

OTP Nagydíj Kűr, Világkupa-forduló győztese: Thamar ZWEISTRA Hollandiából, HEXAGON'S ICH WEISS nevű lovával.

A legeredményesebb külföldi versenyző Patrik Kittel lett Svédországból. A sportoló magyar felmenőkkel rendelkezik, ezért különösen szeret Magyarországon versenyezni.

A legeredményesebb magyar versenyző pedig Felvinczi Lilla lett. Fiatal tehetség, aki többször lovagolt már korosztályos Európa-bajnokságon döntőben.

 

A Nemzeti Díjlovas Verseny vasárnapi eredményei:

Könnyűosztályú versenyszám győztese: Szeivolt Hanna Titanilla Herzkoenig NRW nevű lovával. Ígéretes, fiatal tehetség. (Dóra LK Egyesület)

Junior Zenés Kűr versenyszám győztese: Bodzay Brigitta Jelle nevű lovával. (Biofarm Lovassport Egyesület)

Intermediate I Zenés Kűr versenyszám győztese: Szokola Csaba PARKERTECH SUMMERBREEZE nevű lovával. (SUMI EQUI-SPORT KFT.)

A háromnapos verseny több számát élőben lehetett követni a www.lovasverseny.hu oldalon.

A rendezvény főtámogatója az OTP Bank, kiemelt támogatók Magyarország Kormánya, a Mercedes-Benz Hungária Kft., a T-Systems Magyarország és a Waberer’s International voltak.

A Díjlovas- és Lovasterápiás versenyről bővebb információ: www.lovasterapia.hu 

Szeretettel várunk mindenkit 2023. szeptember 29 - október 1-jén, Fóton a 19. Nemzetközi Díjlovas Világkupán és Lovasterápiás Versenyen!

Fotó: Gordon Eszter, Szollár Zsófi, Huszár Dávid, Fürjes Viktória.