A résztvevő gyermekek életkora 5 és 18 év között változott, többségük iskolás- kisiskolás korú volt.

-    18 fő látássérült gyermek (vak, gyengénlátó, halmozottan sérült)
-    14 fő tanulásban akadályozott gyermek
-     7 fő autizmussal élő gyermek
-    10 fő értelmileg akadályozott gyermek
-    6 fő hiperaktív, figyelemzavaros gyermek

A táborokban összesen 23 fő vett részt önkéntes segítőként. A gyermekek fejlesztéséről 4 fő lovasterapeuta, 1 fő fejlesztő pedagógus, 1 fő hidroterapeuta, 2 fő kézműves- finommozgás fejlesztő, 1 fő logopédus, 1 fő szomatopedagógus, 1 fő gyógytornász, 4 fő gyógypedagógus gondoskodott. Munkánkat segítette 3 fő gyógypedagógiai asszisztens, 1 fő gyermekfelügyelő.

 

Látássérült gyermekek nyári tábora

Idén második éve rendeztük meg lovas-kaland táborunkat látássérült gyermekek számára, ezúttal 18 résztvevő volt. Sikerként könyveltük el, hogy a tavalyi évben táborozó gyermekek kivétel nélkül nagyon készültek az ideire is, a tanév során sokszor elevenítették fel élményeiket. A tavalyi évhez képest a táborozó gyermekek száma 5 fővel bővült.
mesetabor A tábor során kitűzött céljainkat sikerült megvalósítani amellett, hogy gyermekeink számára élményekben gazdag programokat kínáltunk.
A lovasterápiás foglalkozások mellett idén is nagy hangsúlyt fektettünk az állatokkal való helyes bánásmód kialakítására és a környezetünkkel, a természettel kapcsolatos ismeretek nyújtására, megtapasztalására. Konkrét példák:
-    állatok etetése, evési szokások
-    lovak ápolása, fürdetése
-    legeltetés
-    állatok viselkedése különböző szituációkban
Természet megtapasztalása:
-    különböző növények vizsgálata (fák, virágok, bokrok, fűszernövények)
-    gyümölcsszedés
-    faággyűjtés
-    séta patakban és patak parton

Célkitűzéseink között szerepelt a vak gyermekek önkiszolgálásának, önállósodásának és tájékozódásának fejlesztése is, melyre e tábor keretei nagyon jó lehetőséget biztosítottak számunkra:
-    közös bevásárlások
-    zöldségfélék pucolása, vágása
-    tészta gyúrása, dagasztása
-    tűzrakás
-    közös főzés
-    tájékozódás új környezetben megadott támpontok alapján
-    környezet felfedezése, elrejtett kincsek keresése

A csapatok kialakítása során a gyermekek együttműködési készsége fejlődött, társas kapcsolataik erősödtek, sikerélményekben gazdagodtak.
A tábor alatt a gyermekek jurta sátrakban aludtak, mely további élményt jelentett számukra. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett, így a teljes idő alatt a szabad levegőn tartózkodhattunk.


„Kincses sziget” tábor
A táborban főleg tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, tanulási és magatartásproblémás gyermekek, valamint autizmussal élő gyermekek vettek részt. (12 fő kisiskolás- iskolás korosztály 6-12 éves kor)
kincses_sziget A tábor kerettörténetét a Kincses sziget története adta. A gyerekekkel a történet alapján együtt megrajzoltuk a kincses sziget térképét, majd egy közös nagy képet készítettünk a szigetről. A hét folyamán a kincskeresés, a sorversenyek, a túrák során a gyerekeknek számos próbát kellet teljesíteniük, míg eljutottak a kincses szigetre és megtalálhatták a kincseket.  A területünkön lévő szigetet együttesen rendeztük be kincses szigetnek, de a sziget időnként kalózhajó fedélzeteként is szolgált. A gyerekek a jól teljesített feladatok jutalmául a hét során arany tallérokat gyűjthettek a saját kis kincses ládájukba. A hét végén értékeltük mindenki teljesítményét. A táborban kiemelt szerepet kapott a téri tájékozódás fejlesztése: a térképrajzolás, valamint a térkép alapján történő tájékozódás, útvonalak követése stb. A tábor alapját a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna: a lóápolás, a szerszámozás, lovaglás futószáron, önállóan, vezetett lovon, a szenzoros parkban, valamint a csoportos gyógypedagógiai lovastorna foglalkozások képezték. Ezeket a foglalkozásokat egészítették ki a meghívott terapeuták által tartott kreatív, mozgásfejlesztő, kognitív fejlesztő, finommotorika fejlesztő, testséma és beszédfejlesztő foglalkozások. A tábor élményekkel teli programokat nyújtott a gyermekek számára.

 

„Western tábor”
westerntabor A western táborban a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó óvodai, iskolai egységének tanulói, (12 fő). A táborlakók összetétele rendkívül heterogén életkor és fogyatékosság mértékének tekintetében. (Életkor: 9-17 év. Értelmi fogyatékosság: 1 fő kevert specifikus fejlődési zavarral rendelkező, 8 fő tanulásban akadályozott, 3 fő értelmileg akadályozott.)
A „vadnyugat kis lovasai” a kézműves foglalkozások során cowboy kalapot, indián ékszereket készítettek, kötelet fontak, lasszót készítettek. A vadnyugati kalandtúra során aranyat mostak, lasszóztak, horgásztak, nyomkereső túrát szervezetek, átkeltek a kanyonon átvezető függőhidakon (kalandpark). A vadnyugati ügyességi játékok során volt patkódobó, talicskatoló verseny, vízi pisztoly csata. Megismerkedtek a vadnyugat hőseivel: az indiánokkal, a cowboyokkal, és az aranyásókkal. A tábor programját egy projectzáró lovas program, valamint rajzverseny zárta. A táboros hét során nagy hangsúlyt fektettünk a játékok mellet az önellátás, önkiszolgálás fejlesztésére (reggeli, ebéd, vacsora előkészítés, terítés, elpakolás, mosogatás, rendrakás, saját ruhák, felszerelések, körlet rendben tartása).
A tábor alatt cél az egészséges versengés és az együttműködés egyensúlyának megtapasztalása, az énhatékonyság megélése, ugyanakkor a közösséghez tartozás megtapasztalása. A tábor programját a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna foglalkozásokon kívül egyéb terapeuták (fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, mozgásteraputa) tették még színesebbé, a terápiás céloknak megfelelően.


„ Kalandok lóval és ló nélkül” című tábor
Ebben a táborban 6-15 éves pszichés zavarral küzdő gyerekek illetve fogyatékkal élő (tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, magatartás problémás és figyelemzavaros) gyerekek vettek részt (12 fő.)
kalandok_tabor A tábor során a résztvevőknek különböző kalandokon, próbatételeken kellett túljutniuk, a csapatokban való versengés során lehetőségük volt az egyéni teljesítmények kibontakoztatására, de a közösségi élmények, az együttműködés, az egymás segítésének, az egyéni erősségek, különbségek megtapasztalására is.
A különböző kalandok, próbatételek megvalósításhoz nagyon jó lehetőséget teremtettek központunk természeti feltételei: bátorságpróba a kalandparkban, gyógynövények gyűjtése, felismerése (gyógynövényspirálon), kincskeresés az erdőben, a mászóvár elfoglalása számháború keretében). A lovasterápiás fejlesztés keretében számos lovas vetélkedő lebonyolítására volt lehetőség: sorversenyek, csapatváltóversenyek, önálló lovaglás verseny, lovastorna verseny egyénileg és csapatban, lovas tájékozódási verseny. A mindennapi készségek képességek jól fejleszthetőek voltak az önállóságot igénylő versenyek és feladatok során. A szabadidős tevékenységek keretében strandröplabdázásra, sorversenyekre, fürdésre került sor. A szülőket is igyekeztünk bevonni a táboros élményekbe, hiszen közös uzsonnát szerveztünk velük. A tábor programjában résztvevő terapeuták fejlesztő foglalkozásaikra is játékos szellemben készültek: volt kreatív foglalkozás, vízitorna, mozgásfejlesztés kognitív fejlesztés is.

Ezúton is köszönjük a MOL Új Európa Alapítvány Gyermek­gyógyító programjának támogatását, amely nélkül ezek a táborok nem jöhettek volna létre.