2023.05.20-án Erdélyben, Marosvásárhelyen került sor az ”A lovasterápia szerepe a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok multidiszciplináris megközelítésében” címmel rendezett lovasterápiás konferenciára az Art Equest Egyesület (Vajdaszentivány) szervezésében. A konferencián való részvételre a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány két oktatóját kérték fel a szervezők.
Bozori Gabriella (az MLTSZ ügyvezető alelnöke, gyógypedagógus-lovasterapeuta) ”A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, mint komplex terápiás lehetőség a sajátos nevelési igényű gyermekek, fiatalok számára” címmel tartott előadást.
Györgypál Zoltánné (az MLTSZ elnökségi tagja és oktatója, gyógytornász-hippoterapeuta) a balogúnyomi Unikornis Alapítvány vezetője a hippoterápia hatásmechanizmusáról, feltételeiről és eredményeiről beszélt a hallgatóságnak.
A konferencián bemutatkoztak azok a romániai szakemberek is, akik valamilyen módon kapcsolódnak a lovasterápiás tevékenységhez. Mind az előadók, mind a szervezők örömére szolgált, hogy a jó hangulatú és körültekintően megszervezett konferencián sok lelkes szakember, egyetemi hallgató és érdeklődő vett részt.
Ezúton is köszönjük a meghívást!
(Galéria megnyitásához kattints a képre!)