Versenyek

2005 szeptemberében megrendezésre került a Magyar Lovasterápia Szövetség első Díjlovas versenye (CDN) és a Fogyatékosok Lovas versenye. 2006-tól a díjlovas versenyt hazai és nemzetközi keretek között rendezzük meg évente és ezzel együtt továbbra is minden évben megszervezzük a sérült, akadályozott gyermekek és fiatalok számára a Lovasterápiás Versenyt. 2018-tól a Nemzetközi Díjlovas Verseny egyben Világkupa forduló is volt.

Az MLTSZ 2000-ben alapította meg a gyógytornász és gyógypedagógus alapdiplomára épülő hazai lovasterapeuta képzést, melyet az Oktatási Minisztérium engedélyezett és az akkreditált pedagógus továbbképzési program keretében valósul meg. A képzést évente indítjuk, annak érdekében, hogy minél több szakképzett lovasterapeuta működjön az országban.

A másik fontos képzési terület a lovasterápiában dolgozó lovas szakemberek és terapeuták lovas tudásának fejlesztése. Ennek érdekében hazai és külföldi edzők segítségével lovas felkészítő heteket, terápiás lókiképző táborokat és lovas vizsgákat szerveztünk.

Egyre nagyobb igény jelentkezik a magatartásproblémákkal küzdő, hiperaktív, autizmussal élő, érzelmi és beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekeket nevelő családok részéről a lovas pszichoterápia iránt. 2005-ös évben kezdtük meg a lovasterápia iránt érdeklődő pszichológus szakemberek képzését, melyet folytattunk az elmúlt években is.

Tanévzáró háziverseny a fóti Lovasterápiás Központban - 2012
2012. 05. 15.

Tanévzáró háziverseny a fóti Lovasterápiás Központban - 2012

    A verseny, ahol mindenki ügyes volt!
Évzáró lovasterápiás verseny Fóton - 2011
2011. 05. 26.

Évzáró lovasterápiás verseny Fóton - 2011

2011. május 23-án került megrendezésre a fóti Lovasterápiás Központban a terápiára járó gyerekek tanévzáró lovasterápiás versenye.
Véget ért a Magyar Lovasterápia Szövetség XII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3* /CDIY /CDIJ /CDIP /CDN-A) és Lovasterápiás Versenye Fóton
2016. 09. 26.

Véget ért a Magyar Lovasterápia Szövetség XII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3* /CDIY /CDIJ /CDIP /CDN-A) és Lovasterápiás Versenye Fóton

  2016. szeptember 23-25. között tartotta XII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét Fóton a Magyar Lovasterápia Szövetség. A háromnapos rendezvény védnöke és támogató...